NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

k20120522

Utolsó frissítés10:33:50

Back Hazai Strandok Szaunapark nyílt a gyulai Várfürdőben

Szaunapark nyílt a gyulai Várfürdőben

  • PDF

Castello Szaunapark néven új szauna-komplexumot adtak át a Gyulai Várfürdőben.

A gyulai VárfürdőGyulán, a Várfürdő fedett élményfürdője melletti szabadtéri területen szaunapark nyílt. A december 12-én átadott Castello szaunaparkban három, nagyméretű szaunaház (közöttük az egyik panorámaablakokkal ellátva), két jacuzzi, három merülő dézsa, három dézsa-zuhany, valamint a Castello bár várja a vendégeket. Az élményfürdő kupolás épületében is kialakítottak három vadonatúj szaunát (kint is, bent is építettek infraszaunákat és hagyományos száraz szaunákat egyaránt), egy hatalmas gőzkabint, egy merülőmedencét, egy ritkaságnak számító, meleg vizes lábfürdőt, valamint sok-sok fűtött pihenőpadot.

A szabadban infralámpákkal fűtött pihenőteraszt alakítottak ki, valamint felállítottak olyan pihenőágyakat is, amelyek a tengerparti strand-kosarakra emlékeztetnek, csak ezekben (képünkön) a nyílt tűz mellett lehet melegedni télen is. A szaunaparkot a fürdő vendégei kiegészítő jeggyel vehetik igénybe, minden nap 9-től 19 óráig, illetve pénteken és szombaton, külön belépőjeggyel 20-tól 24 óráig. A szaunaparkban a Spa Hungary Holding saját mesterkurzusán képesítést szerzett szaunamesterek felügyelnek a vendégek egészségére, illetve ők celebrálnak úgynevezett felöntéseket (ezek során különböző aromákkal fokozzák a hatást). A Castello bárban – amelyet Prohászka Béla, az ismert gasztronómus, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöke üzemeltet (felvételünkön két munkatársával) – elsősorban különleges teákat, ásványvizeket és kávékat kínálnak, de, aki kéri, ihat alacsony alkoholtartalmú italokat is, például forralt bort.

A szaunapark avatásán Kovacsics Imre, a Gyulai Várfürdőt egy éve menedzselő Spa Hungary Holding vezérigazgatója elmondta, hogy a nettó 140 millió forintos beruházást a fürdő saját bevételeiből finanszírozta, sem támogatást, sem hitelt nem vettek igénybe, s mintegy 3-5 év megtérülési idővel kalkuláltak. Niklai Ákos, az MT Zrt. elnöke köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a gyulai szaunapark példaértékű projekt a minőségi turisztikai kínálati elemek sorában, s biztos sikerre számíthat mind a belföldi, mind a külföldi turisták körében. Perjési Klára, Gyula polgármestere köszönetet mondott a vállalkozásért, s reményét fejezte ki, hogy a két, felújítás alatt álló gyulai szálloda csatasorba állásával télen is jelentős számú vendége lesz a szaunaparknak, amely szolgáltatásaival máris növelni fogja a Várfürdő téli látogatottságát.

A beruházás azért sem tűrt halasztást, mert bár előkészítés alatt áll egy újabb, több milliárd forintba kerülő fejlesztés is, annak hozadéka csak 2011-től, illetve utána jelentkezhet.

Forrás: Turizmus.com

Szaunapark nyílt a gyulai Várfürdőben