Átadták az utolsó fogadóépületet is, így megújult az összes létesítmény a hévízi gyógyfürdőben.
Megérkeztek a szükséges engedélyek, így birtokba vehette a nagyközönség a hévízi gyógyfürdő új fogadóépületét. A létesítmény átadásával vált teljessé a tónál 2004-ben megkezdett rekonstrukció. A felújításoknak köszönhetően nem csak megújult az összes épület, hanem jelentősen bővült a szolgáltatások köre is.
A parti épületben kialakított wellness részleg a fiatalabb korosztályt és a családos vendégeket célozza meg. A most átadott Ady Endre úti bejáratnál található létesítményben olyan komplex szolgáltatásokat indítottak el, amelyek másutt nem találhatók meg egy helyen a városban. Az átalakítások során gondoltak azokra is, akik nem tudnak úszni, ezért kialakítottak két ülőmedencét.
Azt remélik, hogy a felújított bejárat a kora tavaszi és a késő őszi időszakban is nagy forgalmú lesz, hiszen a tónak ezen a részén sekélyebb a víz, valamint az épület mellett ingyenes parkoló is található.
Forrás: balaton.vom.hu



