NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

k20120522

Utolsó frissítés10:33:50

Back Hazai Strandok Három milliárd forintból fejlesztik a sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőt

Három milliárd forintból fejlesztik a sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőt

  • PDF

Fedett fürdőház kiépítésével, a nyári fürdők átalakításával, strandfejlesztéssel közel 3 milliárdos beruházás valósul meg.

Tovább fejlődik a sárvári gyógyfürdőA költségek 30 százalékát az Európai Unió finanszírozza, a város pedig 2,1 milliárd forint önerőt biztosít a fejlesztéshez – jelentette be Dénes Tibor, Sárvár polgármestere. Kiss Péter társadalompolitikai miniszter a gyógy- és wellnessfürdő fejlesztésének látványterveit megtekintve azt mondta, hogy a beruházás azért sikertörténet, mert a város törekvése, a kormányzati szándék és az európai uniós pályázati lehetőségek találkoztak. Vancsura Miklós, a gyógyfürdő ügyvezető igazgatója közölte, hogy a beruházás során felújítják a nyári termálvizes medencét, és három új csúszda is épül.

A gyermekzónát új medencével és olyan játszó elemekkel egészítik ki, amelyeket a hároméves gyerektől a tizenévesekig tudnak majd használni, a nagyobbak számára pedig "száraz játszóteret" hoznak létre. A 4.500 négyzetméteres fedett medence kiépítésével borús, esős időszakban, de akár télen is ideális körülményeket tudnak biztosítani a vendégek számára. A fürdő földszintjén hullámmedence létesül, a zöld növények között patak csörgedezik majd vízesésekkel. A bébizónában az egyévestől a hároméves gyerekek számára biztosítanak fürdési lehetőségeket. Az emeleti részen 500 fő befogadására alkalmas konferenciatermet létesítenek, ahol mozi-vetítésre is lehetőség nyílik.

Vancsura Miklós elmondta, hogy a beruházás során energiatakarékos megoldásokat alkalmaznak. A vízkészletet két új hideg és egy meleg vizes kút biztosítja, az épületet pedig a vizek hőmérsékletéből visszanyert hővel fűtik. A vegytisztításnál vegyszer és klórmentes ultraszűrésen alapuló technológiát vezetnek be. A nyári részek felújítása jövő év májusában, a téli részek kiépítése pedig jövő év végére fejeződik be. Jelenleg 500 ezer vendéget fogad évente a gyógyfürdő, de a beruházás után várhatóan 150 ezer fővel növekszik majd a vendégszám.

Kiss Péter társadalompolitikai miniszter arról beszélt, hogy Sárvár nem akkor gondolkodik a fejlesztésekben, amikor éppen kiírják a pályázatot, hanem előre tervez, ezért ki tudja használni a lehetőségeket. Így valósulhatott meg az elmúlt években 5 milliárdos fejlesztés a vasi városban.

Forrás: termalfurdo.net

Három milliárd forintból fejlesztik a sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőt