A gazdasági válság ellenére a tavalyihoz hasonló forgalmat bonyolítottak le a Békés megyei fürdők. Több helyszínen új szolgáltatásokkal csalogatták be a vendégeket.
Sikeresnek értékelte a Gyulai Várfürdő idei szezonját Boros László Attila általános igazgatóhelyettes.
— Nem voltak jók a szezon előtti várakozások. Meg kellett küzdenünk a gazdasági-pénzügyi válsággal, az áfa ötszázalékos emelésével és az időjárással. Ennek ellenére a szolgáltatások minőségének javításával sikerült kiegyenlíteni a hátrányokat — mondta Boros László Attila. A Gyulai Várfürdő Kft. így ebben a szezonban nemcsak a tavalyi árbevételt múlta felül néhány százalékkal, hanem a látogatószámot is növelte. A látogatók jelentős részét továbbra is a román turisták teszik ki.
— Az idei év első 8 hónapjában több mint 200 ezer vendég választotta kikapcsolódásként Gyopárosfürdőt — tájékoztatta a Békés Megyei Hírlapot Benkő Ferenc, az Orosháza-gyopárosi Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója.
— Ez a szám összhangban van a tavalyi év látogatói létszámával, vagyis a gazdasági válság nem éreztette hatását, a fürdővendégek előszeretettel választottak bennünket. A VI. Európai Kenyérünnep volt a legerősebb napunk a főszezonban, ahol majd’ 8 ezer látogatót fogadtunk.
Benkő Ferenc idén az önálló gyógyászat megnyitására a legbüszkébb. Hamarosan kezdődik a látványosnak ígérkező újabb fejlesztés, a fedett uszoda, a medical wellness és a gyógymedence építése.
A békéscsabai Árpád fürdő is kedvező eredményeket mutathat fel az idén. Zsadon Endre, az intézmény vezetője elmondta, jobban alakult az árbevételük az előre eltervezettnél. Bár június gyengébb volt, a többi hónap kompenzálta a kevésbé kedvező időszakot. A vendégek körében népszerű volt a nemrégiben bevezetett kétórás belépő. Emellett a korábbiakhoz képest most már egész nap működik a nedves gőz, a szauna és az infraszauna is, melyet a belépőjegy áráért vehetnek igénybe a látogatók.
A kisebb fürdőket főként a helyiek látogatják
A mezőberényi Kálmán fürdő látogatottsága az elmúlt években folyamatosan emelkedett, majd idén kissé megtorpant. Mint azt a létesítményt üzemeltető helyi közszolgáltató intézmény igazgatója, Fekete József lapunknak elmondta, a stagnálásban a gazdasági visszaesésnek és romló életkörülményeknek egyaránt szerepe lehet. Kiemelte, a látogatók mintegy 80 százaléka a város lakóiból került ki. A bevételekkel kapcsolatban nyomatékosította, azokat a látogatottság növelésével és nem jelentős díjemelésekkel próbálják megteremteni.
Forrás: beol.hu



