Fejlődik a strand, 220 millió forintból új medencét kap a Tiszaligeti fürdő Szolnokon.
A Szolnok Épül program újabb tiszaligeti eleméről a Liget Termálstrand és Élményfürdőben tartottak sajtótájékoztatót az illetékesek.
Szalay Ferenc polgármester és Hegmanné Nemes Sára alpolgármester elmondták, miután a „Szolnok a Tisza fővárosa” elnevezésű projekt benyújtott pályázatából a bírálók kivették a tiszaligeti fürdő egyes fejlesztési részét, így a város saját erejéből valósítja meg azt.
— Elengedhetetlen szükség van egy olyan medencére, amely a vízisportoknak ad helyet. Természetes igény, hogy a fürdővendégek és a sportolók zavartalanul használhassák a rendelkezésre álló vízfelületet, ezért azt növelni kellett — szögezte le a polgármester, aki hozzátette, 220 millió forintból készül el az új medence.
Magyar Péterné, a kivitelező Víz- és Csatornaművek Zrt. műszaki igazgatója arról számolt be, hogy egy 33 1/3-os, többfunkciós versenypálya épül, amelyet várhatóan október 30-án, már téliesített üzemeltetéssel, azaz sátortetővel fedetten adnak át az úszóknak, pólósoknak és búvároknak. Az alvállalkozó szolnoki Bau-Komplex Kft. már meg is kezdte az építkezést.
A társaság cégvezetője, Bajzáth Béla elmondta, közel 4500 köbméter földet mozgatnak meg, ezer köbméter betont használnak fel és 2300 négyzetméternyi burkolt felületet hoznak létre és 1600 méter közművet fektetnek le. Hétszáz négyzetmétert meghaladó vízfelülettel gazdagodik így a létesítmény, amely természetesen bármely fürdővendég számára is megközelíthető lesz. Télen a két sátorral fedett medence egy szintén fűtött folyosó által átjárhatóvá válik.
Forrás: szoljon.hu



