NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

k20120522

Utolsó frissítés10:33:50

Back Hazai Strandok Ősszel indulnak az újabb fejlesztések a Zsóry-fürdőben

Ősszel indulnak az újabb fejlesztések a Zsóry-fürdőben

  • PDF

Szeptemberben indul az idén 70 éves mezőkövesdi Zsóry Gyógy- és Strandfürdő nagyléptékű fejlesztése.

A látványtervA fürdőfejlesztés 1,9 milliárd forintból 2010 decemberéig készül el. Ebből 1,2 milliárd forintot EU pályázaton nyertek el, amelyhez 700 milliót a város önerőből tesz hozzá.

A Mezőkövesd önkormányzatának tulajdonában lévő Zsóry fürdő nyereséges, gyógyászata és fedett létesítményei egész évben nyitva tartanak, míg nyitott medencéi a nyári szezonban, június 15-től augusztus 30-ig fogadják a vendégeket. A forgalom kétharmada nyaranta realizálódik, a napi fogadókapacitás 8000 fő. Míg 2006-ban 464 ezer látogatójuk volt, a következő évben számuk már meghaladta az 500 ezret, 2008-ban pedig elérte az 510 ezret. A fürdőt saját erőből és uniós pályázatokon nyert pénzekből folyamatosan fejlesztik.

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, jelentősen bővítik a főépületet és szolgáltatásait, egyebek mellett új öltözőkkel, wellness lehetőségekkel, élményelemekkel, gyermekpancsolóval, szaunavilággal, új pihenőterekkel, masszázs-lehetőségekkel. Létrejön egy új napozóterasz is.

A kültéri ikermedencét több funkciójúvá és gazdaságosabb üzemelésűvé alakítják. Három részre osztják, lesz benne élménymedence, gyerekpancsoló és gyógymedence, a gépház tetején napozóterasz létesül büfével. Új öltöző is épül, melyet üvegfolyosó köt majd össze a főépülettel. A fejlesztéshez területrendezés, új térburkolatok elhelyezése és műszaki felújítások is kapcsolódnak.

Forrás: Turizmus.com

Ősszel indulnak az újabb fejlesztések a Zsóry-fürdőben