Mégsem kezdődött el egyelőre az a beruházás, amelynek keretében újjáépülne a Nagyerdei Strandfürdő.
Tavaly májusban jelentették be, hogy az építkezések miatt idén zárva marad a strand. Kinyitott azonban (kivéve esős időben), és az eltérés okáról a cég marketingese annyit mondott, zajlik a beruházás előkészítése.
A Nagyerdei Gyógyfürdő fejlesztési és bővítési tervei élénk civil ellenállást váltottak ki. A Hajdú Online-on működő Napló zárt levelezési fórumából, az Agorából indulva 17 szervezetet tömöríve jött létre a Nagyerdőért összefogás. Feltehető azonban, hogy a beruházás csúszásának nem ez az oka.
A strandot üzemeltető DH-Szerviz ügyvezető igazgatójától, György Zoltán azt mondta, jó időben egész szezonban fogadják a vendégeket a lombok alatt, míg a kerekestelepen folyamatosan a strandolók rendelkezésére állnak.
Az elmúlt egy hónap alatt összesen körülbelül ugyanannyian keresték fel a kereskestelepi, mint a nagyerdei strandot – mondta György Zoltán, az üzemeltető DH-Szerviz ügyvezető igazgatója, aki hozzátette: naponta néhány száz, melegben csaknem ezer vendége van mindegyik fürdőnek. A kerekestelepit idén új öltözővel, zuhanyozóval, wc-vel bővítik.
– Családias a hangulat, jó a víz, ha a fürdőzőknek kedvük van, akár este fél kilencig, kilencig is maradhatnak.
A Nagyerdei Strandra pedig – ahol a hullámmal együtt hat medence van – jó időben a bérletes úszók már a 8 órai nyitás előtt bemehetnek, s van is erre igény – mondta György Zoltán.
Forrás: haon.hu



