NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

k20120522

Utolsó frissítés10:33:50

Back Hazai Strandok Indul a fürdő és szálloda építése Tamásiban

Indul a fürdő és szálloda építése Tamásiban

  • PDF

Tamásiban letették az új fedett fürdő és a mellette épülő négycsillagos szálloda alapkövét. A komplexum 3,7 milliárd forintból jövőre készül el.

Ribányi József, Tamási polgármestere az alapkő elhelyezése előtt hangsúlyozta: az úgynevezett ability, azaz kiemelten akadálymentes fürdő szolgáltatásait mozgáskorlátozottak, fogyatékkal élők, illetve vakok és gyengénlátók is teljes körűen igénybe tudják majd venni.

A létesítményt a jelenlegi termálfürdő mellett nettó 1,425 milliárd forintból, 701 millió forint európai uniós támogatással 2010 novemberére építi meg a kivitelezést közbeszerzési eljáráson elnyert Aquaplus Kft. A kivitelező egyben a fürdő 25 éves üzemeltetését is megkapta. Volencsik Zsolt, a 81 szobás, négycsillagos szállodát építő projektcég, a Blue Aqua Kft. képviselője elmondta: a zöldmezős beruházás 2,3 milliárd forintból, 600 millió forintos uniós pályázati forrással valósul meg. Kiemelte, hogy a szálloda egy eddig háttérbe szorított, piaci szempontból kiaknázatlan csoportot céloz meg azzal, hogy minden szolgáltatása és vendégszobája elérhető mozgáskorlátozottak számára.

Forrás: Magyar Iroda Piac

Indul a fürdő és szálloda építése Tamásiban