NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

k20120522

Utolsó frissítés10:33:50

Back Hazai Strandok Fürdő- és kempingfelújítás Nyírbátorban

Fürdő- és kempingfelújítás Nyírbátorban

  • PDF

Jövő tavaszra átadják az uniós támogatással megvalósuló gyógy- és termálfürdőt, valamint tanuszodát.

Újjászületik a nyírbátori fürdő (Kép: termalfurdo.net)A Hit és Egészség címet viselő projekt részeként megvalósuló, közel négyezer négyzetméteres alapterületű gyógyfürdő és uszoda építése mintegy 1,7 milliárd forintba kerül, mely összeg 50 százalékát európai uniós forrásból finanszírozza a város, az új komplexum a város külterületén, a korábbi strandfürdő helyén épül fel, várhatóan 2010 tavaszára.

Balla Jánosné, Nyírbátor polgármestere elmondta: a beruházás keretében a 2600 négyzetméteres tanuszodában öt medence épül meg, a gyógyászati kezelő területén pedig wellness, szauna és sószoba, gőzkamra és masszázshelység várja egész évben a pihenni és regenerálódni vágyókat. Jelenleg egy kiegészítő projekt is zajlik, ez a fürdő mellett található kemping felújítását célozza meg 400 millió forint értékben.

A Hit és Egészség - Máriapócs és Nyírbátor összefogása a vallási turizmus fejlesztéséért címet viselő projekt 2,4 milliárd forint uniós támogatással, mintegy 3,5 milliárd forint összköltséggel valósul meg, a komplex programban összekapcsolják a kiemelkedő színvonalú vallás-turisztikai látnivalókat a gyógyturizmus nyújtotta szolgáltatásokkal. A programban többek között a térség műemlék templomainak rekonstrukciója, sétányok kialakítása is szerepel. A projekt teljes befejezésére várhatóan 2010 decemberében kerül sor.

Forrás: ma.hu

Fürdő- és kempingfelújítás Nyírbátorban