NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

k20120522

Utolsó frissítés10:33:50

Back Hazai Strandok Nemzetközi hírnévre pályázik a kaposvári fürdő

Nemzetközi hírnévre pályázik a kaposvári fürdő

  • PDF

Komplex egészségturisztikai fejlesztések kezdődtek meg a Kaposvári Uszoda és Gyógyfürdőben.

A fürdő látványterve (Kép: kapos.hu)Az építkezések részei Kaposvár válságkezelő programjának, a város egyebek mellett így kívánja erősíteni a helyi gazdaságot. A fürdőt kaposvári vállalkozók bevonásával másfél év alatt újítják fel, a beruházás 3,1 milliárd forintos költségéhez az Európai Uniótól 750 millió forint támogatást vár Kaposvár.

Szita Károly polgármester elmondta: a fürdő átépítése országos jelentőségű fejlesztés, másfél év múlva egy olyan egységet vehetnek birtokba a kaposváriak és a városba érkező vendégek, amely egyaránt szolgálja a szórakozást, a pihenést, a gyógyulást és a sportot.

A fejlesztés kompromisszumokat kíván a fürdő látogatóitól és a sportolóktól, hiszen a beruházást csak úgy lehet megvalósítani, ha részlegesen lezárnak egy-egy egységet – magyarázta Szirják Imréné, a projekt városházi felelőse. Március közepén a 25 méteres medencét, májustól pedig a termált is bezárják. A nyitásra azonban nem kell másfél évet várni, hiszen az átépítést úgy ütemezték, hogy lehető legrövidebb idő alatt elkészüljenek a felújítással.

A komplex egészségturisztikai fejlesztéssel több ezer négyzetméterrel bővül a Kaposvári Uszoda és Gyógyfürdő területe, az eddigi öt helyett 14 medence, köztük a fedett élménymedence várja majd a látogatókat. Az átadást 2010. augusztus 31-re tervezik Kaposvárott.

(kapos.hu)
 

Nemzetközi hírnévre pályázik a kaposvári fürdő