NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

k20120522

Utolsó frissítés10:33:50

Back Hazai Strandok Gyógyfürdők összefogása Vas megyében

Gyógyfürdők összefogása Vas megyében

  • PDF

Sajátos "lakosságcserére" szánta el magát Bükfürdő és Sárvár: a két település lakói egyes napokon féláron juthatnak be egymás gyógyfürdőibe.

Sárvár (Kép: belfoldiutazas.hu)Németh István, a Büki Gyógyfürdő Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: a vasi fürdőknek nem egymással, hanem a szomszédos ausztriai, szlovéniai fürdőkkel kell versenyezniük, mégpedig úgy, hogy a gazdasági nehézségek ellenére is folyamatosan emelik szolgáltatásaik színvonalát. Ha pedig arra van szükség, marketingeszközeivel akár össze is fognak egymással.

Az elnök vezérigazgató, aki egyben a Magyar Fürdőszövetség elnöke is, emlékeztetett: februárban kezdődött meg a büki gyógyfürdő fejlesztésének újabb, 2 milliárd forintos beruházással járó szakasza. Ennek során egy új egészségközpontot építenek fel a fürdő területén, 9 ezer négyzetméterrel duplájára bővítik a jelenleg már szűkösnek bizonyuló fedett pihenőterületeket. Megépül egy új fedett csúszda, amelyhez 60 négyzetméteres gyermekmedence kapcsolódik, és egy szauna-világot is létrehoznak. A beruházás 2010 végéig, a gyógyfürdő zavartalan működése mellett valósul meg.

Vancsura Miklós, a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő igazgatója elmondta: reményeik szerint rövidesen aláírják azt a támogatási szerződést, amely egy 3,3 milliárd forint értékű fejlesztést tesz majd lehetővé a sárvári fürdőben. Növelik a fürdő területét, egy új fedett uszodát, csúszdaparkot építenek. Korszerűsítik a fitnesz centrumot és medical wellness részlegükre is új berendezéseket telepítenek.

(Turizmus.com)
 

Gyógyfürdők összefogása Vas megyében