NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

k20120522

Utolsó frissítés10:33:50

Back Hazai Strandok Wellness-paradicsom lesz a büki gyógyfürdő

Wellness-paradicsom lesz a büki gyógyfürdő

  • PDF

Több mint 1,7 milliárd forintból fejlesztik a büki gyógyfürdőt, a projekt költségeihez 525 millió forint uniós támogatást nyert a társaság.

A büki gyógyfürdőA beruházás csak az egyik lépcsője annak az óriási fejlesztési hullámnak, amely az uniós források hatására indult a hazai fürdő- és wellnesspiacon. Az önkormányzatok többsége kitörési lehetőséget lát a gyógyvízben. A turisztikai szakállamtitkárság júniusi adatai szerint a pályázatok 2007-es meghirdetése óta összesen hatvanhat gyógy-idegenforgalmi és egészségturisztikai projekt megvalósításához huszonhatmilliárd forintot igényeltek a beruházók az Új Magyarország fejlesztési terv (ÚMFT) keretében. Ez a pályázatok tizenkét, illetve a támogatási igény huszonkét százalékát jelenti.

"A büki gyógyfürdőt három lépcsőben fejlesztik" – mondta Németh István, az üzemeltetést végző, részben a Vas megyei, részben a büki önkormányzat tulajdonában álló részvénytársaság vezérigazgatója.

Németh Csaba, a fürdő technikai igazgatója kérdésünkre elmondta, hogy 2001-2003-ban kezdtek először gondolkodni a fürdő fejlesztésén, akkor még a Széchenyi Terv keretében igényelték meg a fejlesztésekre szánt forrást. "Két évvel ezelőtt merült fel egészségturizmusunk minőségi szintre emelése, vagyis az, hogy a tömegturizmusról áttérjünk az egyedi igények kielégítésére" - mondta Németh, majd hozzátette, hogy többek között a pihenőterek átalakítása és bővítése, az élményfürdő fejlesztése, és a szaunapark kialakítása a legfőbb céljuk, mindezt pedig az energiatakarékosság figyelembevételével fogják létrehozni.

A wellness-szolgáltatások bővítése mellett hatékonyabb és energiatakarékosabb légtechnikai berendezéseket építenek be. A tavaly mintegy másfél milliárd forintos árbevételt elért cég az önerőt kötvénykibocsátással teremtette elő, a tulajdonos önkormányzatok kezességvállalása mellett.

(VG/Uniós Pénz)
 

Wellness-paradicsom lesz a büki gyógyfürdő