NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

szo20120519

Utolsó frissítés08:00:00

Back Hazai Budapest Magyar Vidék és Tájak Háza nyílna a budai várban

Magyar Vidék és Tájak Háza nyílna a budai várban

  • PDF

A Magyar Vidék és Tájak Háza akár évi 1,5-2,5 millió látogatóra számíthat. 

A Szent György tér rendezése körül a tavaly elbukott EU-s pályázat óta csend van. Most ezt a csendet törte meg a Magyar Település- és Területfejlesztők Szövetsége (MTTSZ). Mint Szilvássy István, az MTTSZ elnöke elmondta, ők elsősorban nem építészeti megoldásokban gondolkodtak, hanem először a terület funkcióját találták ki. A vár déli részét kulturális és turisztikai „tematikus parkként” képzelik hasznosítani, fenntartani, és javasolják a „Budavári Palota nemzeti történelmi és kulturális park” létrehozását. Ennek része lenne többek közt egy őshonos növényekkel beültetett botanikus kert a várlejtőn, egy újonnan szervezendő palotafesztivál, valamint a Magyar Vidék és Tájak Háza.

Ez utóbbit a honvéd főparancsnokság épületében képzelnék el, és tulajdonképpen az országrészek bemutatkozó helye lenne. Ebben helyeznék el a magyar nemzeti szimbólumok és hungarikumok tárát, valamint az épület fogadószintjén a Budavári Palota látogató- és tájékoztató-központját. A Magyar Vidék és Tájak Háza évente 1,5 - 2,5 millió látogató fogadására rendezkedne be. A ház interaktív kiállítási termekben, multimédiás prezentációval mutatná be a magyar vidéket, tájakat, régiókat. A régi mesterségeket ügyes mesterek mutatnák be, a hungarikumokat pedig meg lehetne kóstolni. Lennének még az épületben konferencia és protokolláris rendezvénytermek is. A kistérségek, megyék, régiók állandó képviseleti irodái a volt Karmelita kolostori épületben kapnának helyet.

A Magyar Vidék és Tájak Háza mint intézmény azonban nemcsak kiállítást rendez és üzemeltet majd, hanem ehhez kapcsolódóan élő, látványos, a szakmai és a nagyközönség részére szervezett térségi, tájegységi, illetve szakmai, tematikus bemutatókat, fejlesztési témájú előadásokat, kulturális, gasztronómiai "komplex" rendezvényeket is. Hetenként más-más programra kerülne sor. Az év ötvenkét hete a következők szerint alakulna:

• 7 hét alatt kerül sor a hét régió és a tizenkilenc megye, a velük közeli kapcsolatban lévő adott határmenti magyarsággal együtt történő, bemutatkozására;
• 40 héten át hetente három-négy kistérség és
• 5 héten keresztül a nemzetiségek mutatkoznak be.

A hét első napjaiban dominálnának a hivatalos szakmai programok, a hét második felében pedig a nagyközönségi programoké lenne a főszerep, amelyek helyszíne még kibővülhet a Várszínházzal. A sorrendet és a párosítást minden évben sorsolással döntenék el.

Az MTTSZ elnöke elmondta, hogy tervükről mind a jelenlegi kormánnyal, mind a Fidesz szakértőjével egyeztettek, s mindkét részről támogatásra találtak. A településfejlesztők szövetségének elnöke szeretné, ha a budavári intézmények, a helyi önkormányzat, valamint az érintett szakmai szervezetek, kormányszervek és a parlamenti pártok részvételével létrejönne a Budavári Palota Fejlesztésének Szakmai Fóruma, melynek alakuló ülését január második felében tervezik összehívni.

Forrás: nol.hu/Napi Turizmus

Magyar Vidék és Tájak Háza nyílna a budai várban