NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

szo20120519

Utolsó frissítés08:00:00

Back Hazai Budapest Ismét Fürdők Éjszakája Budapesten!

Ismét Fürdők Éjszakája Budapesten!

  • PDF

Tekintettel az előző évek nagy sikerére, idén is várják az érdeklődőket a budapesti fürdőkben egy éjszakai csobbanásra. 

A SzéchenyiA Széchenyi, Gellért, Rudas, Király – ahány fürdő, annyi korszak, stílus és hangulat. A nagy érdeklődésre való tekintettel a Fürdők Éjszakája idén már négy különleges helyszínen, zenével, tánccal, Bambival és változatos programokkal vár mindenkit, aki szívesen eltöltene egy fürdőzéssel egybekötött hangulatos, változatos estét – egy jeggyel négy helyszínen.

2009. december 4-én (pénteken) 22.00 – 03.00 óra között az immár hagyományosan megrendezett Fürdők éjszakáján a négy budapesti fürdőbe egy közös jeggyel lehet belépni. A közös belépő 2900 Ft-ba kerül, amihez a régi szép idők emlékére egy Bambi is jár ajándékba. Jegyek elővételben november 30-tól kaphatók az összes budapesti fürdő pénztárában és a kiemelt BKV jegypénztárakban.

A Széchenyi-, a Gellért- és a Rudas fürdőben zenés, táncos, kulturális programok, a Királyban pedig csendes, relaxáló éjszakai fürdőzés várja a télen átmelegedni vágyókat, a programokból kor és érdeklődés szerint lehet válogatni. A fürdők közti közlekedést ingyenes buszjáratok segítik, a buszok negyedóránként járnak, és a fürdők főbejáratánál állnak meg. Mindegyik helyszínen bárok és büfék kínálnak inni- és harapnivalót a vendégeknek. A műsorok teljes élvezetéhez fürdőruha vagy nyári öltözet viselése ajánlott, a Széchenyiben Kovács Kati és a Qualitons koncertje ruhában is megtekinthető.

Széchenyi Gyógyfürdő
Kultúrfürdő a NeoFM jóvoltából

Aki szívesen nosztalgiázna és táncolna vagy a szabad ég alatt fürdőzne a meleg vizű medencékben, az látogasson el a Széchenyibe! A legendás énekesnő, Kovács Kati a Qualitons zenekarral ad koncertet. A Qualitons fiatal, tehetséges, más zenekarokból is ismert zenészek beat-funk formációja, korhű hangszerekkel idézik föl a 70-es évek zenei világát. Új produkciójuk Kovács Kati és a Qualitons néven az énekesnő népszerű dalainak feldolgozására épül. A koncert utcai ruhában is megtekinthető.
Az irodalom kedvelői Parti Nagy Lajos, Kossuth-díjas szerző vízparti felolvasását hallgathatják audiovizuális kísérettel.
Az est többi részén DJ-k szolgáltatják a zenei aláfestést a fürdőzéshez.

Rudas Gyógyfürdő
RADIO CAFÉ bemutatja: MAGIC BATH

A török fürdő programja egyszerre kínál képzeletbeli utazást távoli tájakra és az elmúlt évtizedekbe. Az aulában DJ-k és Super8-as filmvetítés a 60-as 70-es évek világát idézik, a tavalyihoz hasonlóan magyar zenék, jazz, soul és vidám funk – egy kis tánchoz vagy lazításhoz.
A termálfürdőben éjszaka többször is keleti zene szólal meg, miközben hastáncosok és orientális szólótáncosok szórakoztatják a gőzölgő medencékben pihenő vendégeket.

A Gellért Gyógyfürdő

Gellért Gyógyfürdő
A Pesti Est bemutatja: DISCO CLASSIC

A Fürdők Éjszakáján a Gellért aulája és pezsgőmedencéje a 90-es évek zenéjét visszhangozza. Az előző évtized legendás fővárosi diszkói, főként a Fortuna, népszerű slágereit, kedvenc ritmusait hallhatjuk itt. Az aulában a szecessziós kupolák alatt a SzelektívHallás c. műsorból JoNeS és DJ Grand r’n’b-vel és hiphoppal fűszerezett dallamos fekete zenei szelekciója indít időutazásra, míg a pezsgőmedencénél az adott zenei korszak ma is aktív alkotói és DJ-i: Feaky D, Sterbinszky és Felhő szolgáltatják a zenét.
Ezen az éjszakán kivételesen mindkét nem számára nyitva áll a különleges szépségű férfi és női termálfürdő.

Király Gyógyfürdő

Aki nem vágyik zenés bulizásra, de szívesen kipróbálná az éjszakai fürdőzést, az menjen a Királyba! A hangulatos török fürdő különlegessége ezen az estén, hogy éjszaka is nyitva tart, és mindkét nem egyszerre látogathatja, amennyiben egy relaxáló, csendes esti fürdőzésre vágyik.

A Király Gyógyfürdő (Fotó: Varga Zsolt, termalfurdo.net)

Forrás: Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.

Ismét Fürdők Éjszakája Budapesten!