Nincs többé elveszett turista Terézvárosban! A kerület legforgalmasabb csomópontjain sárga pólós gimnazisták segítik a fővárosba érkező külföldieket.
– Természetesen a magyar turistáknak is ugyanúgy segítünk, mint a külföldieknek – magyarázta Jámbor Máté, aki az Oktogonon felállított információs pult mögött másodmagával teljesít szolgálatot. A fiú folyékonyan beszél angolul, udvarias útbaigazítására szinte percenként van szükség. Az asztalt térképek és turisztikai kiadványok borítják.
– Ezen a környéken a legtöbben a Terror Házát vagy a Nyugati pályaudvart keresik. A földalatti lépcsője sokakat megtéveszt, azt hiszik, aluljárórendszer van a tér alatt. Szerencsére eddig nem volt olyan probléma, amit ne oldottunk volna meg. Még egy olasz turistát is sikeresen lebeszéltünk róla, hogy leszerelje az egyik utcatáblát, pedig a fejébe vette, hogy hazaviszi emlékbe – mesélte nevetve az eddigi leghúzósabb esetüket Jámbor Máte.
A kerületben még a Hősök terén, az Operánál és a Nyugatinál működik hasonló információs pult, a párban dolgozó gimisek ötszáz forintos órabért kapnak azért, hogy mindennap tíztől este hatig lesik a turisták minden kívánságát. Az angolnyelv-tudás alapkövetelmény, de még így is nagy a túljelentkezés. Egy páros éppen ezért legfeljebb 10 napot dolgozhat a nyáron.
Forrás: blikk.hu



