Három hétre bezár a Rudas gyógy- és gőzfürdőrészlege. Erre azért van szükség, hogy kijavítsák a felújítás után megjelent műszaki hibákat.
Július 26-ig tat zárva a Rudas fürdő, melyet 2005-ben újítottak fel. Most 20 millió forintot kell költeni rá, mivel újra kell festeni egyes részeket, ahol a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által kijelölt festék a felújítás óta levált. Emellett sor kerül a törökfürdő faragott köveinek restaurálására, mely 4 éve elmaradt. A fürdőben folyamatosan problémát okozott, hogy a kupolatér faragott mészkő falazatát fekete penész borította be és bepenészedtek a zuhanyzók, illetve a vizes helyiségek. A bezárás alatt kijavítják a vakolathibákat, és megtisztítják a fekete penésztől a központi fürdőtér mészkő boltozatát is.
Másképp látja azonban a helyzete a Fürdőbarátok Egyesülete és a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH). Előbbi szerint a rosszul elvégzett felújítás következtében penészesednek a falak, mivel megszüntették a fürdő természetes szellőzését, az északi oldalt pedig lefalazták a szomszédos vendéglátóhely miatt. Nemessuri Péter elnök úgy fogalmazott: "súlyos disznóság, hogy ismét 10 milliókat kell költeni a fürdőre".
A BGYH Zrt. viszont azt állítja, hogy az általuk rendelt műszaki szakvélemény szerint a vakolat azért vált le, mert az a felhordás előtt, még a zsákokban megkötött. A szellőztetéssel kapcsolatban jelezték, hogy az algásodás kivédésére a levegőcserét a szigorú közegészségügyi előírásoknak megfelelően szellőző-berendezésekkel oldják meg, amelyeket a fürdővendégekkel kötött megállapodás alapján csak éjszaka kapcsolnak be.
„A megkezdett OEP-es kezeléseket érvényességük lejáratáig a Gellért Gyógyfürdő szolgáltatja. Az éves bérletek valamennyi állandó fürdőbe, valamint a Dagály strandra érvényesek, a 15 alkalmas bérletek a Rudas fürdő megnyitása után használhatóak fel” – áll a BGYH Zrt. közleményében.
Forrás: ingatlanmagazin.com, Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.



