NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

szo20120519

Utolsó frissítés08:00:00

Back Hazai Budapest Forma-1: kevesebb vendég a hotelekben

Forma-1: kevesebb vendég a hotelekben

  • PDF

Minden eddiginél kevesebb turistát várnak a szállásadók július utolsó hétvégéjén az idei Forma-1 Magyar Nagydíjra.

Képünk illusztrációA hazai szállodák a szállodaláncok foglalásai alapján akár 30-35 százalékkal kevesebb a foglalás a verseny idejére, a Danubius Hotels 12 budapesti egységében például négy héttel a futam előtt 35 százalékkal alacsonyabb foglaltságot mértek, mint egy esztendővel ezelőtt – mondta Tóbiás János, a szállodalánc általános vezérigazgató-helyettese.

– A korábban kiemelt időszaknak számító futam ma már egy átlagos hétvégéhez hasonlítható. Azelőtt csütörtökön 60, a hétvégi napokon 80-90 százalékos kihasználtsággal üzemeltek a házak a Forma–1 alatt, ez az idén jóval szerényebb lesz – fogalmazott az idegenforgalmi szakember.

Tóbiás János szerint a verseny folyamatosan veszít vonzerejéből, hiszen már tavaly is kevesebb vendéget fogadtak a nagydíj alatt, mint 2007-ben, és 2006 is jobbnak bizonyult az utána következő évnél. A vezérigazgató-helyettes úgy véli, az a legszomorúbb, hogy ezt a hétvégét már nem tudják kiemelt áron értékesíteni.

A futamra érkező jórészt cseh és szlovák utazók az alacsony kategóriás szállásokat keresik.

Forrás: vg.hu

Forma-1: kevesebb vendég a hotelekben