NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

szo20120519

Utolsó frissítés08:00:00

Back Hazai Budapest A Moszkva térig érhet a Fogaskerekű Vasút

A Moszkva térig érhet a Fogaskerekű Vasút

  • PDF

A fogaskerekű meghosszabbítását tervezi a BKV, a Szilágyi Erzsébet fasori végállomástól a Moszkva térig.

Több mint két évig is eltarthat annak előkészítése, hogy kiépíthető legyen a fogaskerekű meghosszabbítása, a jelenlegi végállomásától a Moszkva térig – mondta az InfoRádiónak Kiricsi Karola, a BKV szóvivője. Hozzátette: mindehhez az 56-os villamos pályájának egy részét alakítanák át úgy, hogy a fogaskerekű vasút is közlekedhessen rajta.

A közlekedési vállalat szóvivője arra nem tudott válaszolni, mikorra valósulhat meg a most 135 éves fogaskerekű meghosszabbítása. Azt azonban elmondta: cél, hogy a közlekedési eszközt, amelyet főleg turisták hasznának, vagy szabadidős tevékenységhez veszik igénybe a budapestiek, közvetlen kapcsolatban legyen a metróval.

A Fogaskerekű Vasút egyébként jubilál. Európában harmadikként indult útjára Magyarországon fogaskerekű vasút, s akkor még a Városmajortól a Sváb-hegyig közlekedett a gőzmozdonyok által hajtott szerelvény. 135 éve, 1874. június 24-én indult első útjára, ebből az alkalomból az érdeklődők szerdán és csütörtökön a régi nosztalgiavonattal, korabeli egyenruhába öltözött kalauzok kíséretében utazhattak.

Forrás: InfoRádió

A Moszkva térig érhet a Fogaskerekű Vasút