NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

szo20120519

Utolsó frissítés08:00:00

Back Hazai Budapest Júliustól ujjlenyomatok az útleveleinkben

Júliustól ujjlenyomatok az útleveleinkben

  • PDF

Nyártól a hazai útleveleknek is kell ujjlenyomatot tartalmazniuk. 

Képünk illusztráció (epassportphoto.com)Minderről a múlt héten döntött a kormány annak alapján, hogy az egységes formai és biztonsági követelmények érvényesítése érdekében még 2006-ban az Országgyűlés- az uniós tagállamokkal együtt – elfogadta a biometrikus útlevél bevezetését.

A korábbi döntés értelmében a 2006. augusztus 29-e után kiállított vörös színű okmányokban – kék színű elődeikkel szemben – már chip van, amely tartalmazza az útlevél tulajdonosának arcképét, mint elsődleges biometrikus azonosítót, illetve a tulajdonos személyes adatait.

Ennek második állomása, amelyről a múlt héten döntött a kormány, miszerint idén június 28-a után az útleveleknek tartalmaznia kell – másodlagos biometrikus adatként – a tulajdonos mutatóujjának lenyomatát, ami biztonságosabbá teszi az okmányok használatát és megnehezíti a személyes adatokkal való visszaélést.

Budai Bernadett kormányszóvivő hangsúlyozta: az új útlevél kibocsátása nem jelenti azt, hogy azonnal le kell cserélni a régieket. A korábban kiállított úti okmányok továbbra is használhatók, lejáratukig érvényesek.

Forrás: Gazdasági Rádió

Júliustól ujjlenyomatok az útleveleinkben