Az UNIQA Biztosító támogatásával negyedik alkalommal indul útjára a Balaton egyik legnagyobb amatőr vitorlás versenysorozata.
Öt helyszín, tíz versenynap, túra -, és pályaversenyek, betétfutamok, jó hangulat és új kihívások. Néhány szóban így lehetne összefoglalni az immáron hagyományosnak tekinthető és továbbra is hatalmas népszerűségnek örvendő UNIQA Balaton Regatta 2010-es szezonját. Az amatőr vitorlás verseny résztvevői idén már nem csak túraversenyeken, hanem a hétvégék zárásaként, vasárnapi pályaversenyeken is összemérhetik tudásukat, így a nagyobb izgalmakra vágyók is fokozott várakozással vághatnak neki a szezonnak.
„Jogos elvárás volt velünk szemben, hogy újítsunk egy kicsit és töltsük meg programmal a vasárnapi napot is. Nagyon sokan kerestek meg azzal, hogy milyen jó lenne, ha az egynapos túraverseny után nem lenne vége a versenynek, nem kellene hazaindulni. Ezért döntöttünk úgy, hogy egy izgalmas pályaversennyel zárjuk majd a hétvégéket, így színesítve a viadalt.” – mondta a versenysorozat ötletgazdája és tulajdonosa, Dr. Palkó Zsolt, aki hozzátette: a résztvevők így indulhatnak túra -, és pályaversenyeken, valamint a két megmérettetés között részük lehet egy kellemes kikapcsolódást nyújtó parti programban is.
A IV. UNIQA Balaton Regatta tehát megváltozik egy kicsit, de továbbra is a jó hangulat kerül a középpontba, és a hagyományos, valamint jól bevált szakmai versenyekkel sem szakítanak a szervezők. Ennek köszönhetően az idei első versenyhétvégén a „zöld gondolat” népszerűsítése a cél, majd következik az IT-Telecom Regatta, a Média Regatta, az Autós Regatta, valamint zárásként a Nemzeti Regatta. Az idei első verseny helyszíne Badacsony lesz, és az „Izzócserével az energiatakarékosságért” program jegyében, a WWF, valamint a szervezőbizottság közös kezdeményezésére, a helyi kikötőben az izzókat a GE Hungary támogatásával energiatakarékosra cserélik le.
A szervezők bíznak abban, hogy folytatódik a nevezési számok dinamikus növekedése, amit az elmúlt évekhez hasonlóan egy professzionálisan szervezett és felejthetetlen élményeket nyújtó versennyel kívánnak „meghálálni”.
A IV. UNIQA Balaton Regatta helyszínei és időpontjai:
Badacsony 2010. május 8-9. (Zöld Regatta)
Szigliget 2010. június 5-6. (IT-Telecom Regatta)
Balatonaliga 2010. június 26-27. (Média Regatta)
Balatonlelle 2010. július 24-25. (Autós Regatta)
Balatonföldvár 2010. augusztus 20-21. (Nemzeti Regatta)
További információ: www.balatonregatta.hu








Nyárilap - Utazási hírportál