NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

v20120205

Utolsó frissítés12:49:48

Back Hazai Balaton Lőttek az idei Balatonring futamnak

Lőttek az idei Balatonring futamnak

  • PDF

A nemzetközi szövetség szerint nem készülhet el időre a pálya.

Idén sem rendeznek gyorsaságimotoros világbajnoki futamot a Somogy megyei Sávoly mellé tervezett Balatonringen, miután a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és annak tulajdonosi jogait gyakorló Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) pénteken úgy döntött, hogy nem köt szerződést a beruházóval. – Az idén már nem tud megépülni a pálya, így verseny sem lesz, hacsak a beruházó nem tud egy finanszírozót előhúzni a bűvészkalapból – mondta Varga István gazdasági miniszter. A kormány ugyanakkor fenntartja, hogy amennyiben a beruházó más finanszírozási konstrukcióban meg tudja építeni a pályát, akkor kész állami kötelezettséget vállalni a versenyek megrendezéséhez szükséges jogdíjak biztosítására – közölte múlt pénteken az MFB.

A bank azzal indokolta a döntést, hogy a beruházótól nem kaptak megnyugtató javaslatokat a kockázatok kezelésére. Az állami tulajdonban lévő fejlesztési bank egy tavaly októberi kormányhatározat szerint 15,3 milliárd forint összegű hitelt nyújtott volna 80 százalékos állami kezesség mellett a Balatonring megépítéséhez. A Magyar Turizmus Zrt. 10 év alatt 20 milliárd forintot fizetett volna a hazánknak turisztikai szempontból is jelentős verseny rendezési jogáért.

Egy spanyol konzorcium 2008 nyarán jelentette be, hogy csaknem 90 millió euróért - felerészt hitelből, felerészt önerőből – felépít egy 4 232 méter hosszú versenypályát Sávolyon, s 2009 őszén meg is rendeznék ott az első gyorsaságimotoros-világbajnoki futamot. A ring építése azonban csúszott, mert nem tudtak megállapodni az MFB-vel a szükséges hitelről, ezért a pálya premierjét 2009 őszéről 2010 szeptemberére halasztották. A beruházó tavaly júliusban saját tőkéjéből elkezdte építeni a ringet abban bízva, hogy az MFB időközben jóváhagyja számára a munkálatok befejezéséhez nélkülözhetetlen összeget. A sávolyi futam szeptember 19-i dátummal szerepel a nemzetközi szövetség idei vb-programjában.

Sávoly: törölve

A Nemzetközi Motorkerékpáros Szövetség (FIM) is törölte a gyorsasági motoros-vb versenynaptárából a szeptember 19-re kiírt sávolyi Magyar Nagydíjat; a helyére egy spanyolországi futamot iktatott be. A FIM honlapjának csütörtöki közleménye szerint a magyarországi verseny azért marad el, mert a Balatonringet nem tudják időre felépíteni. Sávoly helyett Aragonban lesz majd a szeptemberi futam.

Forrás: metropol, fn.hu

Lőttek az idei Balatonring futamnak