NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

szo20120519

Utolsó frissítés08:00:00

Back Hazai Balaton Félmilliárd forintos beruházás veszi kezdetét Tihanyban

Félmilliárd forintos beruházás veszi kezdetét Tihanyban

  • PDF

Összesen ötszáz millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert Tihany a Közép- dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács pályázatán, melyet a térség turisztikai vonzerejének növelésére írtak ki.

Tihany fejlődikA nyertes pályázatnak köszönhetően három beruházás egyszerre kezdődhet el Tihanyban. Az apátság épülete előtti téren egy turista fogadó látogatóközpontot építenek, melynek hetven százaléka a terepszint alatt lesz. A korszerű épületben előadóterem, többnyelvű digitális filmvetítő, igényesen kialakított kiszolgáló helyiségek fogadják majd a látogatókat. A beruházás értéke 150 millió forint, ebből 130 milliót uniós pályázaton nyert az apátság.

Megújul a szabadtéri színpad is Tihanyban. A 85 milliós beruházás csaknem felét nyerte a község az említett pályázaton. Új, mozgatható tetőszerkezet kerül a színpad fölé, díszburkolattal és növényekkel szépítik meg a környezetét.

A színpadtól 150 m-re, a Belső-tó partján alakítja ki a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság a Levendula Ház elnevezésű látogatóközpontot, szintén jelentős, 290 millió forintos uniós támogatással. Itt elsősorban a félsziget különleges természeti értékeit mutatják majd be.

A tervek szerint a szabadtéri színpad már 2010 nyarára elkészül. A Levendula Ház és az apátság előtti turista fogadó 2011-től várja a látogatókat. A térség turisztikai vonzerejének növelésére kiírt pályázat iránt rendkívüli volt az érdeklődés. Összesen 1,8 milliárd forint állt rendelkezésre. Erre több mint 40 pályázat érkezett. A 13 balatoni pályázat közül Tihanyé volt a legsikeresebb. A fejlesztések ezzel nem érnek véget a községben, hiszen jövőre a kormány elé kerül a "Tihanyi Legenda" elnevezésű kiemelt projekt, amely a most induló fejlesztésekkel összhangban még tovább növelheti a térség turisztikai vonzerejét

Forrás: furedtv.hu

Félmilliárd forintos beruházás veszi kezdetét Tihanyban