NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

szo20120519

Utolsó frissítés08:00:00

Back Hazai Balaton Átadták a balatonfüredi elkerülő utat

Átadták a balatonfüredi elkerülő utat

  • PDF

Hivatalosan is átadták Balatonfüred új, közel 1 km-es útszakaszát, amely a Fürdő utca tehermentesítésére épült.

Az önkormányzat 107 millió forintos önrészéhez, 250 millió forintot nyert a város, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökségtől. A projekt részeként tavaly elkészült a Fürdő utca 500 m-es alsó szakaszának felújítása, most pedig a várost nyugati irányból lekerülő, 913 méter hosszú gyűjtőutat is átadták a forgalomnak.

Dr. Bóka István polgármester elmondta, több szempontból is sürgős volt az út megépítése. Nőtt a közlekedés biztonsága, gyorsabban lehet elérni a mentőállomást, az autóbusz pályaudvart, az Aszófői útról 2 perccel csökkent a 71-es főút elérési ideje és a Fürdő utca felső szakaszán megszűnik a tehergépjármű forgalom. Emellett a most kiépített út mentén, ipari park jellegű terület alakult ki, ahová vállalkozások települhetnek és ezzel munkahelyek jöhetnek létre – tette hozzá a város első embere.

Pál Béla, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke nem csak az átadás miatt jött el az ünnepségre, hanem egy újabb jó hírt is hozott a füredieknek. A tanács döntése értelmében ugyanis, Balatonfüred önkormányzata 9 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Fürdő utca középső – még hiányzó – szakaszának rekonstrukciójára.

Az most átadott új utat mostantól bárki használhatja, de elsősorban a nagyobb teherautók, kamionok közlekedésére számítanak az 1 kilométeren, ahol egyébként végig járda és közvilágítás is kiépült.

Forrás: Füred Tv

Átadták a balatonfüredi elkerülő utat