A rossz idő miatt elnapolták az Öbölátúszást a Balatonon, szombat helyett vasárnap teljesíthetik a távot a versenyzők.
Az öböl-átúszás története 1992-ben kezdődött és azóta egyetlen alkalommal maradt csak el a Füred-Tihany közötti táv teljesítése. Így idén már 17. alkalommal készülhetnek a sportos résztvevők a 3,6 km-es táv teljesítésére. – Az eddigi jelzések alapján nagyjából annyi ember várható, mint tavaly, vagyis közel háromezer – mondta el Németh Zsolt főszervező. – Ez a létszám kényelmesen megoldható, hiszen a családtagokkal együtt betöltjük a Marina hotel strandját. Ez a rajt helyszíne, és a tihanyi kikötőből hajókkal, buszokkal hozzuk vissza az úszókat – ismertette a részleteket Németh Zsolt. A cél a tihanyi hajóállomás melletti strand lesz. Akik teljesítik a 3,5 km-es távot, emblémázott pólót kapnak.
Lényeges tényező, hogy 14 évtől felfelé ötesztendőnként értékelik a célba érőket. Ez a rendezvény a világ egyik legnagyobb szeniorversenye, hiszen hagyomány, hogy a mezőny több mint harmada idősebb korú. Ráadásul szintén tapasztalat, hogy az indulók negyven százaléka nő. Tavaly 2500-an teljesítették a távot, volt, aki háromszor is, annyira ideális volt az időjárás.
Elnapolták az Öbölátúszást
Az idén viszont nem ennyire kegyes a versenyzőkhöz az idő: az eredeti tervvel szemben nem szombaton, hanem vasárnap rendezik meg Balatonfüred és Tihany között az idei MÁV-Start Öbölátúszást. A szervezők – a Magyar Hosszútávúszó Szövetség és a Balaton Masters – a meteorológusok javaslatára döntöttek így, mert a szakemberek szerint a hét utolsó napján biztonságosabban lehet megtartani a versenyt. A rendezvény szervezői a nyíltvízi versenylehetőség biztosításán túl tisztelegnek Wesselényi Miklós emléke előtt is, aki 1835. augusztus 15-én mintegy 4 órát úszott a Balaton e térségében.
Az amatőr-mezőny július 12-én, vasárnap kilenckor indul, ezt követően percenként harminc-negyven fős csoportok csobbannak vízbe Füreden. Az öböl mindenki számára védettséget nyújt a szél ellen, a vízhőfok megfelelő lesz. Érdekesség, hogy 12.30 órakor a profi hosszútávúszók startolnak majd. A házigazda továbbra is Zubor Attila lesz, aki a leggyorsabb magyar úszóként veretlenül vonult vissza évekkel ezelőtt.
Fél áron Balatonfüredre
Fél áron utazhatnak a MÁV-Start Zrt.-vel az öbölátúszásra érkezők. A vasúttársaság bármely állomásról biztosítja a menettérti kedvezményt Balatonfüredig. A kedvezményt péntektől lehet igénybe venni, visszautazni hétfőn éjfélig lehet.. A lényeg, hogy öbölátúszás feliratú bélyegzővel kell érvényesíttetni a jegyet a starthelyen, vagyis a Marina Hotel strandján.
Forrás: naplo.hu



