NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

szo20120519

Utolsó frissítés08:00:00

Back Hazai Balaton Sundance Park: party-komplexum lett az egykori görög faluból

Sundance Park: party-komplexum lett az egykori görög faluból

  • PDF

Balatonfüred lehet a magyar Ibiza: a „görög faluban” megnyitott az ország első komplex nyári szórakoztató-központja.

Áfestették, felturbózták a görög falut (Kép: index.hu)A volt „görög falu” területén bulihotel, bárok, kávézók, éttermek, trendi klubok, tematikus partik, koncertek és divatbemutatók várják majd a közönséget.

A közel 4 milliárd forint értékű beruházás több lépcsőben halad, és 2 éven belül fejeződik be. A projekt megvalósításához a park területén található ingatlanok átalakítására volt szükség. Az átalakítás első szakaszában az összes közművet kicserélték, és a homlokzat is új külsőt kapott. A területre több mint 5000 növényt telepítettek, a pihenést közel 3000 kényelmes ülőhely szolgálja, és 1200 ingyenes (ebből 200 fedett) kivilágított, őrzött parkoló áll rendelkezésre. A Sundance Park területén működő kereskedelmi- és vendéglátóipari egységek működését, nyitva tartását, árait szigorúan szabályozzák, így biztosítható a szolgáltatások egységes minősége és árszintje. A területen 150 épület található, 3 tematikus szórakozóhely, 15 vendéglátó egység, 50 szoba és 20 üzlet szolgálja a vendégek kényelmét.

A Sundance Park a korábbi görög falu elnevezést váltotta fel tavaly. Az eredeti, csaknem másfél évtizede görög mintára készült építmények – afféle kőbazárok – teljes átalakításával luxusbungalókból álló hotelt és szórakoztatókomplexumot hoztak létre az építők. A profil- és stílusváltással életet kívántak lehelni az évek óta halódó létesítménybe: az eredeti koncepciótól alaposan eltérve most a szórakozni vágyó fiatalokra számítanak a befektetők. A Sundance Park azokat a húszas-harmincas éveikben járó, tehetősebb fiatalokat célozza meg, akik elsősorban bulizni szeretnének a Balaton partján.

A görög stílus a múltéA beruházás keretében nemcsak légkondicionált bungalókat alakítanak ki, de átépítik a kávézókat és az éttermeket is, valamint három diszkót is nyitnak a területen. Az eddig befejezett munkálatok során megújult a park külső képe: a fehér falakat színesre festették, a létesítményt körbekerítették, kiépítették a hangulatvilágítást, és megindult a kőrengeteg parkosítása is.

Nem jött be a görög falu

A héthektáros görög falut még 1994-ben kezdték építeni Füred nyugati határában, a 71-es főúttól északra fekvő területen. Az első elképzelések alapján egy mediterrán stílusú kereskedelmi centrum nőtt volna ki a földből, amelyben 120, hófehérre meszelt kőbazárt és 167 sátorhelyet terveztek kialakítani. A munkálatok azonban egy év után elakadtak: a beruházó cégnek elfogyott a pénze a folytatásra. A hosszú évekig üresen álló (inkább görög torzónak, mint falunak nevezhető) épületek építését 2003-ban a Masped-csoport fejezte be, és 2005-ben Annagora Park néven nyitotta meg a létesítményt. A kőbazárok és a sátorhelyek tulajdonjoga a kereskedők és a vendéglátók kezébe került, az Annagora Park társasházi formában kezdte meg a működését. A remélt siker azonban elmaradt. A létesítmény az elmúlt három évben is szellemváros volt, még a főszezonban is csak az üzletek egyharmada nyitott ki, így aztán a forgalom is jelentősen elmaradt a várakozásoktól.

Forrás: vg.hu, nol.hu

Sundance Park: party-komplexum lett az egykori görög faluból