Új hajót, defibrillátorokat kap a rendőrség a balatoni vízi mentésekhez, és újabb életmentőket is képeznek.
Egyebek mellett ez is elhangzott a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság idei alakuló ülésén Keszthelyen. Havonta tartanak közös körözési akciót és fokozott ellenőrzést a szezonban.
A Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság soros elnöke a somogyi, zalai, veszprémi és Fejér megyei rendőr-főkapitányságok részvételével működő bizottság a Velencei-tótól Zalakarosig terjedő területre vonatkozó együttműködést takar. Belső és az ország más területeiről átcsoportosított erők, a vagyon elleni bűncselekmények visszaszorítása és a közlekedés biztonságának garantálása, hatékony propaganda a megelőzés jegyében – ezekre fókuszálnának a hatóságok az idei szezonban.
– Németországi rendvédelmi iskolákból vannak jelentkezők, akik szívesen töltenék itt gyakorlatukat – mondta el Ferincz József alezredes, somogyi megbízott bűnügyi igazgató. A vízi rendészet példaértékű eredményeket mutatott fel az elmúlt időszakban – tette hozzá Horváth József ezredes, Somogy rendészeti igazgató, aki kiemelte: ugyan csökkent a vízbefulladások száma, ám egyre nő a bűncselekményeket elkövetők agresszivitása a megyében. – 2006 óta nő a megyében a sérüléses balesetek száma, melyeknek harmada gyorshajtásra vezethető vissza – mutatott rá Horváth József, aki az okok között az M7-es balatoni szakaszának átadását említette.
79 millió a megelőzésre
Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke támogatási szerződést írt alá a rendőri vezetőkkel. A tavalyi évhez hasonlóan idén is százmillió forinttal járul hozzá a BFT a három megye közbiztonsági munkájához a „Legyen a Balaton Európa legbiztonságosabb tava” program mentén. 79 millió forint ebből az a kiemelt forrás, melyet új mentőhajó, motorcsónakok, katamaránok vásárlására és további 31 defibrillátor beszerzésére fordítanak. Ami a felszereltséget illeti, egyre modernebb eszközök segítik a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatát (VMSZ), amelynek 500 lóerős hajója még a legnagyobb viharban is óránként 90 kilométeres tempóval száguld. A csapat legújabb mentőegysége tavaly ősszel állt hadrendbe (ennek az idei lesz az első szezonja), ezen kívül még hat hajót üzemeltetnek a Balatonon.
Balatoni „baywatch”
A VMSZ időben megkezdte a felkészülést a 2009-es balatoni idényre: Zánkán május közepén indult az oktatás a vízimentők számára. – Ez volt az első csoport, ezután újabb tanfolyamok indulnak – közölte Tar Mihály, a VMSZ szóvivője, hozzátéve, hogy a végzett hallgatók júniustól szolgálatba állhatnak. A mostani csoportban több mint 20-an sajátítják el a legfontosabb szakmai tudnivalókat. A VMSZ tagjai a strandok nyitásával kezdik el a munkát.
Forrás: sonline.hu



