NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

szo20120519

Utolsó frissítés08:00:00

Back Hazai Balaton Drágább lesz a strandolás és a lángos Keszthelyen

Drágább lesz a strandolás és a lángos Keszthelyen

  • PDF

8 százalékkal drágult a lángos az idén, és nagyjából ugyanennyivel a strandbelépők is többe kerülnek Keszthelyen.

Többe kerül a strandolás Keszthelyen (Fotó: origo.hu)A Balaton megkoszorúzásával hivatalosan is elkezdődött a szezon a tó zalai fővárosában. A fürdőruhákra azonban egyelőre nincs szükség, a víz május második hétvégéjén is mindössze 16 fokos volt.

A keszthelyi strandon kinyitottak a lángososok is. 290 forintba kerül a sima, a sajtos-tejfölösért 450 forintot kérnek. A büfék árai átlagosan nyolc százalékkal emelkedtek. A vendéglátók legalább olyan szezonra számítanak, mint tavaly, bár tartanak a gazdasági válság hatásaitól.

A Balaton-koszorúzási ünnepségre a keszthelyi városi strand kinyitott, de belépőjegyet csak május végétől kell venni. Az árak átlagosan 6-7 százalékkal emelkednek, de több lesz a szolgáltatás is. Hamarosan elkészül egy nemzetközi színvonalú strandfutballpálya, amin elfér két kézilabdapálya, illetve egy kis átalakítás után négy röplabdapálya nyitására is alkalmas lesz – mondta Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere.

Keszthely környéken összesen 20 milliárd forint állami pénzből indultak, illetve kezdődnek idegenforgalmi beruházások. Városközpontok újulnak meg, vízminőséget javító beruházás indul a Kis-Balatonnál, fürdők és szállodák bővülnek. A Balaton idén is biztos nyaralási színhely lesz – fogalmazott ünnepi beszédében Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke.

Forrás: Független Hírügynökség

Drágább lesz a strandolás és a lángos Keszthelyen