NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

szo20120519

Utolsó frissítés08:00:00

Back Hazai Balaton Vitorlát bontottak a Balatonnál

Vitorlát bontottak a Balatonnál

  • PDF

Tavasszal 4, a nyári előszezonban 45, a főszezonban 98 járat közlekedik a tavon.

A Kelén 1891-ben szállt vízre (Kép: balatonihajozas.hu)Megkezdődött a hajózási szezon a Balatonnál. Szombat reggel 9 órakor Siófokról futott ki az első hajó, a 118 éves Kelén, amelyet 10 órakor ünnepélyesen fogadtak Balatonfüreden. Ezzel megkezdődött az idei, 163. balatoni hajózási idény.

Egyelőre a Siófok - Balatonfüred - Tihany, valamint a Fonyód - Badacsony útvonalon indult el a közlekedés. Mindkét vonalon négy-négy hajó közlekedik naponta oda-vissza. A forgalom – a korábbi évekkel ellentétben – idén a húsvéti ünnepek után sem áll le. Május 29-én kezdődik a nyári előszezon, akkor már 45 járatot üzemeltetnek majd. A július 4-től augusztus 23-ig tartó főszezonban pedig 98 járata lesz a Balatoni Hajózást Rt-nek (BAHART). De reggel 7-től este fél 8-ig már járnak a kompok is Tihany és Szántód között, a nyári időszakban pedig séta-, program- és gyerekhajókat is indít a társaság. A főszezonban 22 kikötőből indítanak séta- és diszkó hajókat, 11-ből gyermekhajókat, továbbá 11 kikötőből programmal, étkezéssel meghirdetett hajókirándulásokat. A Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója, dr. Horváth Gyula elmondta, az idén huszonkét személyhajó, négy komp, egy vitorlás és egy jacht szállítja majd az utasokat.

A menetrendszerinti járatokon 4 százalékkal emelkedtek a jegyárak. A sétahajókon a gyerekjegyek 50 forinttal olcsóbbak lesznek, míg a többi kategóriában 100 forinttal drágulnak. A kompon ugyanannyit kell fizetni, mint tavaly.

A BAHART hajóin 2008-ban az előző évihez képest 1-2 százalékkal nőtt az utaslétszám, 1 millió hétszázezren váltottak jegyet. Idén egyelőre nem lehet tudni, hogy a válság milyen hatással lesz a forgalomra, de a kereskedelmi igazgató elégedett lenne a tavalyi számokkal. A társaság ebben az évben csaknem 200-250 millió forintot fordít a kikötők fejlesztésére, hajóik felújítására.

Forrás: Független Hírügynökség/Füred TV


Korábban: Indul a hajózási szezon a Fertő-tavon 

Vitorlát bontottak a Balatonnál