NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

szo20120519

Utolsó frissítés08:00:00

Back Hazai Balaton Eldőlt: idén nem készül el a Balatonring

Eldőlt: idén nem készül el a Balatonring

  • PDF

Most már biztos: ebben az évben elmarad a sávolyi motorospálya megépítése, és vele együtt a MotoGP futam is.

Se Balatonring, se futam... A spanyol beruházó nem nyújtotta be eddig a hitelkérelmét a felerészt hitelből megvalósítani tervezett sávolyi motorospálya megépítéséhez, így nincs realitása annak, hogy a beruházás a szeptember 20-i határidőre elkészüljön - jelentette be Suchman Tamás, a kiemelt fejlesztésekért, ezen belül a sávolyi MotoGP hatósági előkészítéséért felelős kormánybiztos.

Suchman Tamás leszögezte, a magyar fél a feltételeket biztosította, kiemelten kezelte a beruházást és teljesítette a vállalásait. A spanyol Sedesa vezette konzorcium azonban a költségeket fele részt önerőből, fele részt a Magyar Fejlesztési Bank által nyújtott hitelből kívánta állni, azonban az ehhez szükséges hitelkérelme a nem érkezett be. Így meghiúsult a versenypálya határidőre tervezett megépítése.

A határidő betartásához nemcsak a hitelfelvétel ügyében kellett volna megtenni az első lépéseket, hanem a sávolyi helyszínen is, ami szintén nem történt meg. Suchman Tamás álláspontja szerint a gazdasági válság vezetett a beruházás elhalasztásához, amiről a spanyol fél, ígérete szerint csütörtökön, közleményben ad majd tájékoztatást.

A versenypálya alapkövét november elején rakták le, a csatornázás és a tisztítótelep építése közel 800 millió forintjába kerül a beruházónak, a projekt teljes összege mintegy 200 millió euró.

A ring a tervek szerint 4,2 kilométer hosszú lesz, szélessége 14-15 méter, befogadóképessége 80 ezer néző. Versenynapokon 20 ezer autót és 12 ezer motorkerékpárt fogadhat, kilencezer állandó parkolóhelye lesz. A közel 200 millió eurós (50 milliárd forint) beruházás legalább 800 embernek adhat munkát.

A ring üzemeltetésére létrehozott Balatonring Zrt. 30 százalékban a Magyar Turizmus Zrt-é, 70 százalékban a spanyol WCM SL cégé. A verseny idején 100-150 ezer vendégre számítanak, ami legkevesebb 2 milliárd forint bevételt jelent. A Moto GP egy futamát 207 országban adják a televíziók, ebből184 országban élőben, ez nagyjából 300 millió nézőt jelent.

(sportgeza.hu)
 

Eldőlt: idén nem készül el a Balatonring