NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

szo20120519

Utolsó frissítés08:00:00

Back Hazai Balaton Hild-díjat kapott Balatonfüred

Hild-díjat kapott Balatonfüred

  • PDF

A Magyar Urbanisztikai Társaság felkérte a Magyar Építőművészek Szövetségét, hogy tegyen javaslatot a 2008. évi Települési Hild János díjra. A Magyar Építőművészek Szövetsége Balatonfüredet javasolta.

Idén Balatonfüreden kívül Gyula kapja meg az elismerést.

Hild János díj adható az urbanisztikai szemlélet alapján, a helyi értékek megőrzésével megvalósított, esztétikus környezetalakításért, a település, vagy településrész színvonalas fejlesztéséért, a településfejlesztésben, - üzemeltetésben, a környezeti értékek védelmében kifejtett közösségi részvételért. Balatonfüred elsősorban a közterületek megújításáért kapta az elismerést. A város elkötelezetten ápolja gazdag történelmi és kulturális hagyományait. A település jövőjét meghatározó – tág értelemben felfogott – városfejlesztési stratégiájának kidolgozásakor egyik legfontosabb szempontként vette figyelembe az elmúlt évszázadokban, évtizedekben megalapozott szellemi és épített örökség megőrzését és megújítását.

A Hild János díjat a Hild-díjas települések találkozóján adják át 2008. október 9-10-én Kecskeméten. A rendezvényen Balatonfüred is lehetőséget kap a bemutatkozásra.

(balatonfured.hu)
 

Hild-díjat kapott Balatonfüred