Az üzemeltető szerint a próbaüzem után, még a nyári szezon előtt megindulhat a légi forgalom a repülőtéren.
Siófok Város Önkormányzata – a repülőtér tulajdonosa – február elején kapta meg a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légiközlekedési Igazgatóságától a kiliti repülőtér határozatlan időre szóló üzemben tartási engedélyét.
A város már régóta tervezte az állami tulajdonban lévő légi bázis tulajdonjogának megszerzését. Első körben ingyenesen szeretett volna hozzájutni, ezt azonban a tulajdonosi jogokat gyakorló Kincstári Vagyonigazgatóság nem támogatta, sőt a későbbi tárgyalások során már csak a vagyonkezelői jog átadására láttak lehetőséget.
Végül a tárgyalások eredménnyel zárultak és 208 millió forintért Siófoké lett a reptér. Az adásvételi szerződést 2007. utolsó előtti munkanapján írták alá. Ezután a város rögtön pályázatot hirdetett a tulajdonába került repülőtér üzemelétetésére.
Ezt az Artic Group Kft. által kimondottan erre a célra létrehozott Siófok-Kiliti Repülőtér Kft. nyerte el. A szerződés aláírását követően az elmúlt év október közepén azonnal hozzáláttak az átalakításhoz, korszerűsítéshez, a különböző szakhatósági engedélyek beszerzéséhez.
A Kft-től kapott információ szerint a próbaüzemet követően biztos, hogy a nyári szezon kezdete előtt – talán épp a jubileumi 20. évfordulóján – indulhat újra a légi forgalom a reptéren. Hosszabb szünet után ugyanis anno 1989. május 12-én vette birtokba a polgári repülés a korábban katonai célra használt Siófok-Kiliti Repülőtet.
(SNL / Nagy István)



